fbpx
Március elsején megtartottam életem (és cégem) első vevőtalálkozóját. De mielőtt beavatnálak a nagy nap személyes kulisszatitkaiba, marketingeszköz tanácsadóként gyorsan egy fontos szakmai tanulság levonásával indítok:

in person marketingeseményeket szervezni nem lehetőség, hanem kötelesség.

A marketing világa Seth Godin óta a közösségépítéstől visszhangzik – teljes joggal. Ma már egyetlen márka sem engedheti meg magának azt a luxust– legyen akár olyan egyszemélyes hadsereg, mint az enyém, vagy olyan love brand, mint a Coca-Cola –, hogy egy dizájnos logó, hangzatos cégnév, dollármilliós reklámszpot, vagy profi weboldal „mögé bújjon”, és ne keresse a vevőivel való személyes kapcsolatot.

Egy ügyfélkapcsolat ápolásának a létező legegyszerűbb módja pedig az, hogy informális, „off the record” eseményekre hívjuk a vevőinket, ezáltal éreztetve velük azt, amit egyébként is érzünk: fontos vagy nekem, szeretek a társaságodban lenni, és nem csak akkor hívlak, ha a pénzed kell.

Most jön az a rész, amikor a Győző kicsit személyesre veszi

Férfiasan bevallom, roppant mód izgultam ?
Nem azért, mert az a típusú salses vagyok, aki az ösztöneire támaszkodik és nem készít listákat egy projektnél; nem azért, mert féltem, hogy kevesen jönnek el, vagy mert aggódtam volna a megfelelő program, esetleg a helyszín miatt.

Nem, ezekről mind tudtam vagy inkább ösztönösen éreztem, hogy rendben lesznek. (Hozzáteszem gyorsan, profik segítették a munkámat és a helyszín is jó választásnak bizonyult.)

Tudjátok miért aggódtam, miért izgultam igazán?

Hogy jó legyen a hangulat, hogy azok a partnereim, akikkel évek óta (van, akivel idén már 15. éve) együtt dolgozom, jól érezzék magukat,  nevessenek és kicsit leszakadjanak a hétköznapi üzleti élet mókuskerekéről. Legyenek, legyetek jó társaságban, jó ételek, és egy (na jó, négy) pohár finom bor mellet, felszabadultan éljék át, éljük át azt a fajta közösségi élményt, ami semmihez sem fogható.

Ez a személyes találkozás megismételhetetlen varázsa.

Amit nem pótol a telefonhívás.

Amit nem helyettesít a Messenger-üzenetváltás.

Amit nem ad meg egy Skype-konzultáció, de még egy étterembe szervezett üzleti találkozó sem.

Nem, nem fogok átcsapni egy szentimentális, érzelgős, csöpögős bejegyzésbe, aminek a szövegkönyvéért sorban állna az Izaura TV és a Best magazin.

De ki kell írnom magamból, hogy szakmai életem egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor körbenézve azt láttam, hogy

közel 30 partnerem csacsogott, nevetett, beszélgetett egymással.

Férfiasan bevallom, roppant mód izgultam ?
Nem azért, mert az a típusú salses vagyok, aki az ösztöneire támaszkodik és nem készít listákat egy projektnél; nem azért, mert féltem, hogy kevesen jönnek el, vagy mert aggódtam volna a megfelelő program, esetleg a helyszín miatt.

Nem, ezekről mind tudtam vagy inkább ösztönösen éreztem, hogy rendben lesznek. (Hozzáteszem gyorsan, profik segítették a munkámat és a helyszín is jó választásnak bizonyult.)

Tudjátok miért aggódtam, miért izgultam igazán?

Hogy jó legyen a hangulat, hogy azok a partnereim, akikkel évek óta (van, akivel idén már 15. éve) együtt dolgozom, jól érezzék magukat,  nevessenek és kicsit leszakadjanak a hétköznapi üzleti élet mókuskerekéről. Legyenek, legyetek jó társaságban, jó ételek, és egy (na jó, négy) pohár finom bor mellet, felszabadultan éljék át, éljük át azt a fajta közösségi élményt, ami semmihez sem fogható.